Feltöltődés, kikapcsolódás az egész családnak Gyulán!

 


2013-ban 301 hazai település közül választották Gyulát a város kategóriában győztesnek a Virágos Magyarországért Versenyen.

Utószezonban, ősszel és télen is remek kikapcsolódási helyszín Gyula.

Kis ékszerdoboz, a vendégek által egyre kedveltebb város, színházi programokkal, városi standard programokkal, kóstolókkal, városlátogatással, hintózással várják az izgalmakat kedvelő vendégeket. A paletta rendkívül színes egész évben. Számos műemlék, látnivalókban bővelkedő múzeum csalogatja ide a látogatókat. Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus sík vidéki téglavára, ahol 24 kiállító terem mutatja be Gyula város sok száz éves múltját. A vár és környéke számtalan lehetőséget nyújt különböző rendezvények lebonyolítására, egész évben színházi előadások fő központjává válik

Corvin Hotel Gyula Wellness Apartmanok

A gyulai várfürdő most épülő családi élményfürdője az AquaPalota nevet kapta, és december közepén nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A gyógyvize ajánlott kopásos eredetű gerinc- és ízületi betegségekben, idült karidegzsába, ülőidegzsába esetében, az akut tünetek lezajlása után, ortopédiai, idegsebészeti műtétek után, balesetek utókezelésére, csontritkulás okozta izom- és idegfájdalmak esetén, idült ízületi gyulladások nyugalmi szakában, idült nőgyógyászati és urológiai gyulladásokban. Az őszi didergésben egy szívmelengető szaunázásra csábítják a Gyulai Várfürdő Castello Wellness és Szaunapark világszínvonalú szauna szolgáltatásai a hozzánk ellátogatókat.

Gyulai Várfüd?, Corvin Hotel Gyula Wellness Apartmanok

 

A Corvin Hotel Gyula***& Wellness Apartmanok a belváros központi részén helyezkedik el.

2013-ban Széchényi terv keretében folyamatosan bővülő szálloda 15 új superior szobával, 3 családi mese szobával és napokban átadásra kerülő tematikus Mozi házzal nyújt egyedi szolgáltatást a Gyulai szállodákat tekintve.Moziház szobáink: Twilight, Star Wars, Harry Potter,Pókember, Madagaszkár családi apartmahotel szobák.

Corvin Hotel Gyula Wellness Apartmanok

Wellness szolgáltatása a finn szauna mellett kisebbfajta élménymedencével bővült, melyet késő estig előszeretettel használhatnak a kedves vendégek. Ebben a környezetben könnyen ellazulhatnak és kellően feltöltődhetnek a pihenni vágyók, akár pár napra megszakítva munkával telt hétköznapjait, hétvégéit. A városi remek programok mellett a szálloda értékesít kedvezmény Várfürdőbelépőket , ajándékoz kóstolójegyeket és szervez kisvárosi romantikus sétakocsikázást akár az egész család részére. Egész évben várunk minden kedves vendéget, töltse akár a meghitt ünnepeket nálunk és engedje, hogy kényeztessük Corvin Hotel Gyula***& Wellness apartmanok családias környezetben.

Jöjjön el Gyulára és hozza el szeretteit, az előzékeny és kedves személyzet garantált!


vissza a főoldalra

 

Családbarát ajánlat kisgyermekeseknek

34.900 Ft/2éj/2 felnőtt+2 tíz éven aluli gyermek


 
/* */